A két legfontosabb nap az életedben, amikor megszülettél, és amikor rájöttél, hogy miért!
A textilszobrászatnál éreztem először, hogy igen, megtaláltam, amit kerestem.
A textilszobrászattal való megismerkedésemet, kisebbik fiam középiskolai osztálykirándulásának köszönhetem, amikor is, pár éve Tatára, a Patarára utaztak. Mi meg a férjemmel, kíváncsiak lettünk, hogy mi az, és utánuk mentünk.
Ott, a kézműves vásárban láttam meg egy érdekes babát, aminek a készítési módját azonnal meg akartam tanulni, hisz lakberendezőként mindig is szerettem a különleges megoldásokat.
Mark Twain szerint: „A két legfontosabb nap az életedben, amikor megszülettél, és amikor rájöttél, hogy miért!”
Számomra ez volt az a nap, mert a számos alkotói technika közül, melyeket ismerek, ennél éreztem először, hogy igen, megtaláltam, amit kerestem.
Debrecenben élek. A sors mégis úgy hozta, hogy a kezdeti lépéseket kivéve, az igazi fortélyokat, 6 különböző művészoktatótól sikerült elsajátítanom, végig járva az országot, szinte fanatikus elszántsággal.
Hatalmas igazság, hogy az akadályok, burkolt lehetőségek, csak fel kell ismerni őket!
2017 végén eljutottam oda, hogy oktatói vizsgát tettem, bár azóta is inkább alkotok, ha tehetem.
Innentől pörgős időszak következett.
Összesen 26 egyéni, és csoportos kiállításon vettem részt, bő 2 év alatt.
Horvátországi alkotótáborokban alkothattam, majd ezek zárásaként a Zágrábi Magyar Intézetben közös kiállításon szerepelhettem.
Számos pályázaton indultam, ahol különdíjakat, több első helyet és további helyezéseket értem el. 11 zsűrizett alkotásom is született a Cserhát Művészkör jóvoltából.
Lehetőségem adódott többek között a Tapintható Valóság című, vándorkiállításon részt venni pár képemmel, a Ver-Deco Művészeti Kör szervezésében, mely vakok, és gyengénlátók számára lett megálmodva, és számos országot bejárt.
A 2020-as lezárások állították le a lendületet.
A bezártság érzése felerősítette bennem a szabadság iránti vágyat, melynek megtestesítője számomra a tenger. Az általa hátrahagyott kis szimbólumok mindig is erősen jelen voltak a munkáimban, de innentől a legfőbb inspirációs forrásommá, a nagy kékség vált.
Világ életemben megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a kagylók, csigák, szép formájú kavicsok, tengeri herkentyűk iránt. Elbűvölt az alakjuk, a titokzatosságuk, a látványuk. Az okát nem tudtam, hisz soha nem jártam a tengernél. Valahogy el is nyomtam magamban ezt az érzést, hisz nem volt előzménye, nem volt „jogalapja” ennek a vonzalomnak.
Már a 3 gyermekem is 7 éves volt, amikor engedve a külső nyomásnak, és a csábításnak, rászántuk magunkat egy pár napos tengerparti nyaralásra.Horvátország, KRK sziget, KRK város volt az uticél. Ez egy mérföldkő lett az életemben. Ma is katartikus élmény rágondolni, arra a pillanatra, amikor végre megláttam a hatalmas vizet. Ott, akkor kaptam választ, a tengeri herkentyűkhöz való érhetetlen kötődésemre, ugyan is az a gondolatom támadt, hogy én odatartozok. Nem vagyok idegen. Olyan volt, mint egy hazatérés. Haza ért a lelkem, visszataláltam, megtaláltam az érzelmi otthonomat. Amolyan spirituális felismerés ért. Nem a lubickolás iránti vágy vonzott, hanem maga az ottlét, a nagy kékség látványa. A tenger energiájában megtaláltam a saját energiáimat. Teljesen együtt rezonáltunk.
Hajnalban felkeltem és kimentem a partra, csigákat, kagylókat, fadarabokat, kavicsokat gyűjteni. Ezek a kis relikviák, erős ösztönzéssel hatottak a kreativitásomra. Mindenféle ötleteim kerekedtek, dúlt bennem az alkotási kedv. Felpörgetett. Szerettem volna haza hozni egy darabkát abból az életérzésből, ami a hatalmába kerített. Valahányszor majd rájuk nézek, eszembe jussanak az élmények, és hogy csökkentsem a visszavágyódási tüneteimet. Teljesen körbevettem magam a tenger által hátra hagyott „ajándékokkal”, hogy folyamatosan töltekezzek általuk. Mindenféle kreatív ötlethez használtam őket, hogy folyamatosan a szemem előtt legyenek, de a legjobbat, a maradandót, akkor tudtam kihozni belőlük, amikor elkezdtem bedolgozni a textilplasztikáimba. Amikor az érzéseimet, rajtuk keresztül mondtam el. Ez méltó pozícióba emelte az én kis kincseimet. Így kezdődött a „viszonyom” a tengerrel, ami azóta komoly „kapcsolattá” vált, és megadta az inspirációt az alkotómunkámhoz.
A hatalmas víztömeg nem csak élményt nyújt, hanem lelki és fizikai terápia is. Életöröm, feltöltődés, szenvedély, megtalált érzelmi otthon. Szoktam mondani, hogy: „Kedvenc helyem a tengerem”!
A textilredők közé illesztett kagylók, csigák, uszadékok, a nagy kékség varázslatos energiáját is magukban hordozzák, és az alkotások részévé válnak. Ahogy a szél fodrozza a tenger hullámait, úgy rendeződnek a gyűrődések is a kezeim alatt. A kidomborodó ráncok ritmikája, felesel a partot nyaldosó habok öntörvényűségével.
A családi nyaralások élményei, kalandjai, álmodozásai szintén mind beleépülnek munkáimba, és hiszem, hogy az általuk generált pozitív rezgések tovább adódnak az őket befogadó közönségnek.
Hiszem, hogy átveszik mindazok, akiket szintén hatalmába kerített a hatalmas víztömeg, és folyamatos vágyat éreznek, hogy újra és újra láthassák.
Hiszem, hogy könnyen tudnak vele azonosulni, és a saját megélt érzéseiket látják bennük viszont.
Célom, hogy a textilszobrászaton keresztül összekapcsoljam az embert a tengerrel, hogy mentálisan kissé közelebb hozzam azt. „Érezd magad a tengerparton akkor is, ha nem vagy ott!”
Engedjük szárnyalni a fantáziánkat, hogy odaKÉPzelhessük magunkat, ahol lenni szeretnénk, mert amit el tudunk KÉPzelni, azt KÉPesek is vagyunk megvalósítani!
Legyünk nyitottak, vegyük észre az élet szépségeit, hátra hagyott ajándékait, hogy ezekből táplálkozva inspirációkat nyerjünk, és inspirációkat adjunk másoknak is a jövőben!
